Appreciative Inquiry
Az „Appreciative Inquiry” eredetileg amerikai coaching módszer, az USA-ból az 1980-as évekből származik, rövidítése AI, mára már az egész világban elterjedt és egyre inkább tért hódít Európában is, mert pozitív megközelítéssel, sikert produkál. Azt vallja, hogy minden cégben, szervezetben van valami, ami jól működik, amely életet, energiát ad, amelyre támaszkodhatunk.
A problémafeltáró módszerek, melyek feltárják a gondokat, analizálják az okokat, majd erre megoldásokat ajánlanak és mérik az eredményeket, éveken át többé-kevésbé hatékonyan uralták a munka világát. Bár ez a módszer sem akarja elkendőzni a problémákat, de nem azokra fókuszál, hogy még nyomasztóbbá tegye őket, inkább a pozitívumokra épít, hogy egy csoport, vagy szervezet, cég jövőjét, sikerét elővetítse, motiválhassa.
Mivel a hagyományos problémafeltáró módszerektől eltérően a csoport, a cég meglévő erősségeit, sikerét tárja fel, tehát értékel és megbecsül, így kiválóan alkalmazható a változás, válság managementben is. Segíti a hatékony együttműködést, csapatépítést, kommunikációt és céges célok, tervek elérését, segít elkötelezni a munkatársakat még nehéz gazdasági, vagy konfliktus helyzetben is.
Azonnal alkalmazható, hatékony módszert ad szervezeteknek, cégek HR-, operatív-, közép- és felsővezetőinek, coachoknak, trénereknek.
Miért sikeres és miért alkalmazzák egyre többen?
- Mert nem a múltat és a problémákat diagnosztizálja, hanem a meglévő pozitívumokra és elért eredményekre, sikerekre, értékekre alapoz
- Mert a közös értékek, erősségek kinyilvánítása elismerést eredményez, és aktív részvételt biztosít,
- Mert a pozitív megközelítés, pozitív energiát generál,
- Mert stimulálja a kreativitást és a víziót, közös jövőképet készít elő
- Mert létszámtól függetlenül, kis és nagy csoportokban, egész cégre is alkalmazható módszer
Hol alkalmazható?
- Szervezetfejlesztésben, vagy szociális felépítésben
- Változás managementben
- Csapatépítés elérése érdekében
- Kezdeti szervezet kiépítésekor
- Management és leadership fejlesztésekor
- Munkaszervezésben és munkacsoportok alakításakor
- Konfliktus helyzetben
- Kommunikáció fejlesztése érdekében
Az előadás programja
- A pozitív pszichológiáról általában és azok képviselőiről
- AI elterjedése, AI a világban,
- AI intézetek
- AI módszerről általában
- Kik használják, milyen szervezetek, cégek, eredmények és példák
- AI módszer a coaching-ban, egyéni és csoportos formája
- AI workshop-bemutató kb. 2 óra
Előadó:
Jean-Chritsophe Barralis, nemzetközi coach a francia és az európai “Appreciative Inquiry” Intézet (IFAI, EIFAI) egyik alapító tagja.

