S.U.R.F. – Brief coaching
Vendégelőadó: Peter Szabo, mestercoach, 15 éves vállalati HR vezetői tapasztalattal szakosodott felsővezetők “rövid” (brief) coachingjára. A legnagyobb svájci coaching iskola alapítója és igazgatója. Az ICF akkreditációs vizsgabizottságának tagja.
A workshop célja
A coaching igen rövid idő alatt is hozhat már tartós eredményeket. A megoldás központú megközelítés a 80as évek elején elején alakult ki Milwaukee-ban Insoo Kim Berg és Steve de Shazer közreműködésével. Ők a „Mi működhet?” nézőpontot alkalmazták ahelyett, hogy a probléma okát kutatták volna; ez volt az alapgondolatuk. Próbálták a coaching idő drasztikus csökkentésével (70%) a sikerességi rátát megtartani.
A coach egy jó képkeretező. Rembrand mondta, hogy a pályafutása során könnyebb volt megfesteni a képeket, mint megtalálni a megfelelő keretet hozzá. Egy képet bekeretezni oly módon, hogy a kép sugározza magából miért is festették; az az igazi kihívás. Coach-ként egy keretet kell létrehoznunk az eredményközpontú kérdéseknek, a megerősítő visszajelzéseknek, az állandó figyelemnek és a hasznos értékelésnek. A keretezővel közös vonása a coachnak, hogy soha nem vesz részt a kép megfestésében.
A workshop célja, hogy megismerjük annak legfontosabb alapelveit, hogyan legyünk gyorsak és hatékonyak a coaching munkánk során! Megtanulhatjuk, hogyan hasznosíthatjuk még hatékonyabban az ügyfelünkben már meglévő, előrevivő erőforrásokat
Kiknek ajánljuk?
Gyakorló és kezdő coachoknak egyaránt ajánljunk! Életre szóló, szakmai hozzáállást meghatározó élmény!
Tematika
- A megoldás központú coaching
- Példák egy ülésből álló executive coachingra
- Multiskála
- 4 egyszerű kérdés, amely erőteljes kezdést biztosít – S.U.R.F.
- Saját magad számára is hasznosítsd az előre vivő erőidet!
Előadó:
Peter Szabo mestercoach

